Kanizsai Dorottya Gimnázium diáknapi bemutatója – ahogy én éltem meg

Ez is eljött… ha valaki egy hónappal ezelőtt azt mondja nekem, hogy az iskola parkjában fogok bemutatózni, hát biztos furán nézek rá :D. És mégis, ráadásul nem is akármilyen napot tudhatunk magunk mögött. A lovak, csapatunk, közönség, mindenki fantasztikus volt! Na de egy kicsit bővebben. A szervezést már pár héttel ezelőtt elkezdtük, azonban ismeritek Murphy-t és a törvényét. Ha valamire nagyon készülsz, biztos, hogy az utolsó pillanatban jön közbe valami. Lovaimmal különböző okok miatt csak a bemutatót megelőző 2 napban tudtunk komolyabban dolgozni. Ez még csak a kisebbik nehézség volt, hiszen azt vallom, hogy a biztos tudás az, ami bárhol, bármilyen körülmények között működik. Na de hogy a zenéről előtte nap derüljön ki hogy mégsem elég hosszú, és hogy narrátorom, Netti kezébe csak fellépés előtt nem sokkal tudjam odaadni a végleges szöveget, az már kicsit nagyobb bonyodalmakkal járt. Arról nem is beszélve, hogy előtte éjszaka még minden létező ismerősömtől hosszabbítóért kuncsorogtam, hogy legyen hangosítás :D. Az idő természetesen esőre állt, és a lovak sörényét is hiába fonogattuk előtte nap órákon keresztül Nettivel, egy hullám nem sok-természetesen annyi sem látszott meg benne másnapra. És még sorolhatnám, de minek emlegessem tovább, ha egyszer teljes mértékben pozitív lett az eredmény?

Eljött tehát a várva várt nap, április 12-e, szerda.
04:15-nél vagyunk, szól az ébresztő. Pár másodperc gondolkozás után átállítom 04:30-ra, hiszen rengeteg idő van, az a negyed óra már igazán nem oszt nem szoroz semmiben.
04:40-most már tényleg fel kéne kelni. Lassú, ráérős készülődés, még utoljára végiggondolom a dolgokat, majd realizálva hogy marhára megkéstünk, Kristóffal biciklin tekerés ki a lovakhoz. Mint két börtönből szökött rab, akik az életükért menekülnek.
05:45-kihívás teljesítve, ahogy a navi mondaná: elérte a célt. A cél jobbra található. Gyönyörű, teliholdas éjszaka-hajnal volt, teljesen eleget téve az idézetnek: “Az igazi csodák akkor történnek, amikor mindenki más még alszik”. Azonban észben kellett tartanunk hogy miért is vagyunk itt. Katonai menet tehát a konténerig, bicikli lerak,lovaknak köszönés, szükséges cuccok átgondol, lovak kiköt, majd Let’s start- kezdődjön a buli. Alapos lópucolás, sörénybontás, patamosás-olajozás, utolsó simítások, célként kitűzve a Schauma reklám címlapján való szereplést.
Kb. 7:15-nél vagyunk. Lovak csillognak, mi azonban a létező legnagyobb retekben vitázva ismét rájövünk, hogy mennyi az idő. Van negyed óránk nyergelni, apának kipakolni a dobogót, szénahálót, többi cuccot amit ő visz le kisbusszal. Meg még azért nem ártana előtte bent is lovagolni pár kört, hiszen a lovak nem mentek jó ideje, mi még annyit se, és hát a városon keresztül mégsem vad vágtában kéne végigszáguldani. Természetesen kicsit túlozva írtam most ezt, de mindig a biztonság az első, igyekszünk mindent megtenni ennek érdekében. Meg hát bemutatózni is kell, ahhoz meg tényleg nem ártana egyben maradnunk- mission impossible.
7:25-lovak felnyergelve, mi átöltözve Lamarider cuccokba, indulásra készen. Legutolsó simítások, utolsó lehetőség hogy átgondoljuk mit hagyunk ott, majd pár kör benti lépegetés-ügetgetés után irány KDG.
7:45-úton. Eddig minden a legnagyobb rendben, Micsi kicsit feszült Kristóf alatt, tudja, hogy mi következik- Zora boldogan baktatva engem próbál kicselezni, hogy lelegelhesse a fél erdőt, mit sem sejtve a rá váró eseményekről.
8:10-a földutat minden gond nélkül végigügettük, most jön a legnehezebb rész-át a civilizáción. Mindkét lovam sokat jár terepre, ismerik az autókat, tömeget, de még ezzel együtt sem mondhatók atombiztos, halálnyugodt állatoknak. Nem sodornak veszélybe senkit, reagálnak minden kérésünkre, de ilyenkor érezni lehet bennük a feszültséget, hiszen ilyenkor már ők is tudják, hogy a most következő alkalom eltér majd a megszokott napi rutintól.
8:20-telefonhívások elintézve, pályaépítő és hangosító Team-em megkapta a cuccokat, ezen tehát nem kell aggódni. Lovak is a körülményekhez képest teljesen aranyosak, van néhány rebbenés, ijedés, de teljesen kezelhető. Egy ló mindig nagy szenzáció a városban-nem hogy kettő. A közös képeket készíteni, lovat simogatni vágyók, rájuk csodálkozók vegyes érzéseket váltanak ki belőlünk- de ez Micsiék szenzációja, mi pedig próbálunk eleget tenni mindenki kérésének. Ami nekünk mindennapos, az másnak talán kicsit sem az-és ez így van rendjén.
8:50 körül- magunkat túlteljesítve, a tervezett idő előtt pár perccel megérkezünk a Gayer parkba. Drága Team-em teljes koncentrációval próbálja kibogozni Netti övét (bocsánat, de nem hagyhatom ki a történetből, azóta is a videón nevetek 😀  – karám, hangosítás még sehol. Okay…no stress, az úgysem old meg semmit, ha meg nem hatásos akkor minek. Zoráról épp rakom le a nyerget a padra, épp időben visszanézve ahhoz hogy lássam, amint Sárguszom, csodálatos lámakornisom, barátom, lelkitársam épp teljes pánikban ágaskodik Kristófra. Egy másfél méterrel a fejed felett lévő ló elég ijesztő tud lenni, ilyenkor általában az ember nem azon gondolkozik, hogy “neengeddelneengeddel”- kivéve az olyan megszállottaknak mint a “cukiidegbetegtelivérrel rendelkezők”, nekünk valahogy ez a vérünkbe van kódolva. Na de ez a kisebbik csoport, szóval miután én kicsi csillámpónim földet ér, halálra váltam visítom : “Ne támadd le, lassan menj oda hozzá és úgy fogd meg!!”. Egy kisebb szívroham árán de Micsesz ismét kontroll alá kerül, folytatódhat a pakolás, pályaépítés. Mindenféle matematikai művelet elvégzése után a 4 karó egymástól kellő távolságban földbe szúrva, innen már az egyszerűbb része jön. Megy a 3 sor villanypásztor-mert biztos ami biztos, Zoránál sosem lehet tudni- a molinó egy karó és egy fa közé (Ezúton is köszönet Szirmai Szabolcsnak, Horváth Balázsnak- Luce Innocence Kft. az elkészítésért), áram kivezetve, két mikrofon használatra kész, dobogó és egyéb szükséges cuccok, illetve az ezeket majd bepakoló emberek a villanypásztor egyik oldalán, közönség velük szemben a másikon.
9:45-Kicsit megkésve, de minden és mindenki kezdésre kész lovak felkészülve, Netti (hű narrátorom) és én még kevésbé ráhangolódva, de akkor csapjunk a lecsóba, hiszen végülis ezért vagyunk ma itt. Micsi tehát kikötve, mi hárman- Zorával- pedig kis karámunkban, a nézőkkel szemben, mikrofonnal a kezünkben. Netti felkonferálása után csak mi maradtunk-ló és ember- a sok szempár előtt. Ez mindig egy elmondhatatlan hangulatot ad. Ott lebeg a kérdés a levegőben, hogy mi lesz ha nem úgy sikerül, és a többi mi lesz ha…azonban egy fantasztikus érzés is, hiszen mindketten tudjuk, hogy ez most egy olyan negyed óra, amiben teljes egészében magunkat adhatjuk, minden hitegetés és színlelés nélkül- ez a mi diadalunk.

10:00 körül járunk- drága Tankom csodálatosan teljesített, fényévekkel jobban össze voltunk hangolódva mint a március 15-i Huszártoborzón pedig mindössze egy hónap telt el. De még nincs időnk pihenni-legalábbis nekem-hiszen most jön az a rész, ami a lényege a bemutatóinknak, az eredménye annak, amiről Tankesszel való munka során beszéltem-ez, illetve Ő pedig nem más, mint Milady. Lovak gyorsan helycsere, pár perces bemelegítés, majd ismét Netti lép a színre- a szabadidomítás alapjait, elveit összegzi pár mondatban, hiszen nagyon fontos tudni ahhoz, hogy megérthessük a miérteket- az utolsó mondatot pedig “Célunk egy partneri, harmonikus kapcsolat kiépítése, amely bárhol, bármilyen körülmény közt működik” mindhárman egy sorba rendeződve mondja a közönségnek. Kezdődik-megszólal a zene, és innentől kezdve nem marad semmi más, csak én és Micsi- nincsenek zavaró körülmények, nincs stresszhelyzet, nincsenek nézők- csak mi ketten. Idei első bemutatóhoz képest messze túlteljesített ő is, pár bizonytalanságot leszámítva teljes volt a harmónia. ami a lényege ennek az egésznek-hiszen ez nem mechanizálás, ezek ott és akkor történő döntések, mind a saját mind pedig a lovaim részéről. Nem cirkusz, nem előre betanult show műsör, csak a valóság- ami messze túlmutat a látványon. Vége tehát, fináléként Nettivel, Kristóffal és MIcsivel egy sorban megállva, Lamarider zászlót (szintén köszönet Luce Innocence Kft-nek) kifeszítve meghajlás- M esetében kompliment- közönségünk felé, tapsviharban.

Kb. 10:15, vagy valamivel később- Ez nem csak az én diadalom, nem csak a lovak diadala, sőt. Ez mindannyiunknak szól, apától elkezdve- aki a felszereléseket fuvarozta, pályát épített, segített- Daniékig-akik a hangosítást intézték- mindenkinek, aki bármilyen formában részt vett abban, hogy ez a nap létrejöhessen. Rengetegszer mondtam köszönetet, kezdve a bemutató végétől mikrofonon egészen máig, azonban még rengetegszer fogok, hiszen nélkületek soha nem valósulhatott volna meg.
10:30 fele járunk- kezdünk relaxálni, visszapakolni, átbeszélni a történéseket, amikor kapok egy kérdést, hogy a most érkező ovis csoportnak nem tudnék e tartani egy rövid bemutatót. Sosem dupláztunk- sőt, tripláztunk 😀 – még, de örömmel elfogadtuk a kérést. Zene vissza, most már csak Micsi lép a színre, hiszen mindig figyelembe kell venni a célközönséget- 3-4-5 éves kisgyerekeknek a rövid és tömör látvány kell, laikusoknak a magyarázat és a látvány, míg lovas célközönségnek sokszor egy-egy, nem látványos mozdulat is magáért beszél- esetünkben ez most egy 3 perces, látványelemekkel felépített rövid összefoglalót jelentett. Le a kalappal Sárguszom előtt-zokszó nélkül, mindent beleadva tette oda magát, lenyűgözve ezzel a jövő nemzedékét.
10:40-gratulációk, beszélgetések, majd egyszer csak minden eredeti tervvel szembeszállva lovagoltatni kezdünk Micseszen- legnagyobb örömömre, hiszen Csodaló itt is bizonyított: egy rossz mozdulat nélkül, iskolalovakat megszégyenítő nyugalommal sétálgatott körbe velem, és épp rajta ülő lovasával- elköszönésként mindenkinek egy komplimenttel fűszerezve.

11:10-rohan az idő! Mindenki felülhetett aki szeretett volna, most már ideje pár percet lazítani- amíg a lovak legelnek mi elkezdjük megbeszélni az összepakolás menetét, a hazautat. Hihetetlen, mennyi segítő kéz van mindig- soha egy pillanatra sem kell aggódnom azon, hogy ki fogja meg a lovakat amíg én villanypásztort tekerek, vagy épp ki segít feltekerni a villanypásztort amíg én máshol segítek be- egymásnak ismeretlen emberek-rokonok, osztálytársaim- szerveződnek összeszokott csapattá, mintha hosszú évek óta ismernék egymást. Ez az egészen varázslatos ebben, el sem tudtam képzelni hogy létezik ekkora összefogás emberek között, amíg saját magam nem tapasztaltam meg.
11:45-minden elpakolva, összekészítve a haza-illetve lovakhoz szállításhoz, indulhatunk haza. Ilyenkor már mindenki fáradtabb, szétszórtabb egy kicsit, a lovak is érzik- Kristóffal, Annamarival, Danival sietősebben indulunk az utcákon keresztül, kompromisszumot kötve patásaimmal: mehetünk valamivel gyorsabb tempót, ha ők cserébe ugyanolyan kontrollálhatóak maradnak, ahogy az nevelt állatkákhoz illik.
12:30-ismét négyen maradunk- Zora, Mill, Kristóf, én- már a földúton baktatva hazafele nyugodt lépésben, mindenki a saját gondolataiba merülve.
13:00-otthon, édes otthon! Milyen megnyugtató tud lenni,egy eseménydús, fárasztó nap után a pihenés….aha persze, ez volt az idilli része. A lovakat le kell nyergelni, éhesek, szomjasak, cuccok szétpakolva, így nem maradhat- újabb, egy órás munka vár ránk.
14:00-na most már tényleg édes a pihenés, vagy mi…másfél óra, ami a semmittevésről szól. Nem kell megfelelni senkinek, lehet ráérősen bámulni a lovakat (vagy épp egymást…felejtsétek el, nem mondtam semmit 😀 ), nevetni az előző napi idegeskedésen, kiélvezni a sikert- Na ez az az életforma, amiről mindig beszélek.
Köszönöm drága barátaim, felejthetetlen élmény volt! Nemsokára folytatjuk 🙂