Rólam

Bakonyi Dorottya vagyok, 99-es. Régóta érett bennem a gondolat, hogy ki szeretném próbálni a lovaglást, de erre igazán sosem volt lehetőségem. Erre egy véletlen folyamán került csak sor 2009 május 30-án, mikor édesanyám ismerőse elhívott minket megnézni a lovát, és én abban a pillanatban ott is ragadtam. Szerelem volt első látásra, onnantól fogva le sem akartam szállni a nyeregből :). Lovas pályafutásom abban a lovardában kezdődött, nagyon sok kedves emlék köt oda. Már akkor is imádtam az istálló illatát, a lovardai életet. A lovaglással párhuzamosan elkezdtem voltizsálni is egy másik lovardában, Detti segítségével, akinek köszönhetem, hogy rátaláltam a lovas életre. Időközben a lovaglást is ott folytattam, életem legmeghatározóbb része volt az a 8 év, amit ott töltöttem.

2012 június 6-án megkaptam életem első lovát, az akkor 5 éves pej kancát, Zorát. Az a 10 hónap amit együtt töltöttünk fontos része volt az életemnek, nagyon sok mindent tanultam tőle, bizonyos okok miatt azonban 2013 tavaszán egy időre elváltak útjaink.

És a nap, amikor rátaláltam A LÓRA, 2013 április 2-án következett be. A legtöbb történettel ellentétben nem volt szerelem első látásra, voltak kikötéseim a lóválasztással kapcsolatban, és a sárga, soványka, telivérezett kanca az összesnek ellentmondott. Valamiért azonban mellette döntöttem a sok előtte kipróbált ló közül, és egyszer sem bántam meg. Benne megtaláltam a lelki társam, a másik felem, akivel mára szavak nélkül is megértjük egymást. Április 6-án haza is hoztuk Őt, és innentől elkezdődött számomra a nagybetűs ÉLET. Megtanított alázatosnak, kitartónak lenni, és küzdeni egy célért akkor is, ha az abban a pillanatban lehetetlennek tűnik. Nekem Ő A LÓ, és ez soha nem is fog változni.
A szabadidomításról 2011 körül hallottam először, bár ekkor még nem nagyon értettem mi is ez, és nem is volt lehetőségem kipróbálni, de nagyon tetszett a lovakkal való bánásmód, az ilyenfajta hozzáállás. 2013-ban Millával együtt indultunk el ezen az úton, bizalmatlan, félénk ló-tapasztalatlan lovas párosunkkal. Nem volt minden fényes, az összes lehetséges hibát elkövettem, egyet léptünk előre, kettőt hátra. Aztán időközben megtört a jég, és a legmegbízhatóbb társammá, a barátommá vált. Ő visszaadta nekem a lovaglásba vetett hitem, én pedig Neki az emberek iránti bizalmát. Életünk első igazi bemutatójára 2015 március 14-én került sor, ami egy döntő pillanat volt, akkor és ott eldöntöttem, hogy én ezzel szeretnék foglalkozni a jövőben. Azóta több helyen is megfordultunk, tanulunk, fejlődünk folyamatosan.
2016. június 6-án a Sors úgy hozta, hogy Zora visszakerült hozzám, így azóta két lóval, lassan, de biztosan haladunk az Úton.
Jövőbeli terveim ugyan vannak, de elsősorban rövid távon mindenképp szeretném folytatni az ilyen irányú képzésüket, és minél több emberrel megismertetni, mi is ez valójában. Hosszú távon is tele vagyok/vagyunk tervekkel, ez azonban még a jövő zenéje :).